ryetg.com
Tizenhat éve vezetek éjszakai taxit Budapesten. Ez alatt az idő alatt a hátsó ülésemen megfordult már az egész város: vittem ajtókilincset rángató, részeg társaságokat, elhagyott vőlegényeket, kemény műszak után kimerült rendőröket, és az első randi előtt a körmüket rágó fiatal srácokat. Azt hittem, több ezer éjszaka után a volán mögött a férfitermészet már semmivel sem tud meglepni. Aztán törzsutasom lett egy idős úr a Rózsadombról. Hetvenhat éves. De soha nem a szakrendelőből vagy egy ügyeletes gyógyszertárból hívott. Rendszerint csütörtökön és szombaton éjjel kettő és három óra között kért fuvart — pontosan az Andrássy út környéki elegáns bárok és a Gozsdu-udvar felkapott éttermei elől. Minden alkalommal egy harminc körüli, csinos, elegáns nővel karöltve lépett ki a kapun. Azzal a nyugodt, magabiztos férfierővel karolta át a derekát, amit sem pénzen megvenni, sem eljátszani nem lehet. Beültek hátra, a kocsit betöltötte a drága parfüm illata, a nő hozzábújt, csókolóztak, ő pedig olyan mély, telt hangon viccelődött vele, hogy még nekem is kényelmetlen volt hátranézni a visszapillantó tükörbe. Egy férfi a nyolcvanhoz közel, akiből csak úgy áradt a tesztoszteron — egyenes hát, éles tekintet, nyoma sem volt rajta a korosztályára jellemző megtört leépülésnek. Németh Bálintnak hívják, nyugalmazott építési vállalkozó, hat éve özvegy. És én? Én Molnár Ferenc vagyok, 53 éves. És vele ellentétben az én férfiéletem már évekkel ezelőtt véget ért. Attól, hogy minden éjszaka tizenkét órát ültem a sofőrülésben, megszereztem a szakma klasszikus átkát: súlyos kismedencei keringési pangást, krónikus prosztatagyulladást és síri csendet a hálószobában. Éjszaka óránként riadtam fel — négyszer-ötször másztam ki az ágyból, a hideg fürdőszobacsempének támaszkodtam, és percekig görnyedtem a kagyló felett, összeszorított foggal tűrve az égető feszülést, csak hogy kipréseljek magamból két nyomorult cseppet. A feleségemmel, Ilonával a házaséletünk az ágyban teljesen kihűlt. Először me
