ryetg.com
„Te már nem vagy férfi, Vili. Törődj bele. Negyvenöt éves vagyok, nekem egy igazi, élő férfira van szükségem az ágyban, nem egy nyomorékra.” Ezeket a szavakat a volt feleségem, Judit ordította egyenesen az arcomba, miközben behúzta a bőröndje cipzárját azon a franciaágyon, amin tizenkilenc éven át aludtunk együtt. Aztán bevágta a bejárati ajtót, és lesétált a ház elé, ahol már a 32 éves személyi edzője kocsija várt rá járó motorral. Egyedül maradtam a csendes lakásban, üres tekintettel bámulva az előszobafogas hűlt helyét. Tegnap éjjel, fél kettőkor felvillant a telefonom az éjjeliszekrényen. Ő írt: „Vili, tudom, hogy mekkorát hibáztam… Kérlek, találkozzunk, beszéljük meg. Nem tudlak kiverni a fejemből.” Meg se próbáltam feloldani a képernyőt. Csak ránéztem a mellettem alvó gyönyörű, 33 éves lányra, aki a vállamba fúrta az arcát két egymást követő, kimerítő és forró menet után. Megfordítottam a telefont, kijelzővel lefelé tettem az asztalra, és a világ legnyugodtabb mosolyával aludtam vissza. De hogy megértsétek ezt az édes elégtételt, el kell mesélnem az egész történetet az elejétől. Varga Vilmos vagyok, 50 éves, budapesti. Egy kisebb fuvarozó és logisztikai cégem van. Judittal még fiatalon házasodtunk össze, felépítettünk egy kényelmes otthont, felneveltünk egy fiút. Hosszú éveken át minden a legnagyobb rendben volt köztünk. Aztán valahol negyvenhét éves korom körül a tеstеm lassan cserben kezdett hagyni. Az állandó stressz, a sofőrökkel folytatott végtelen telefonálások, a dugókban és az irodai székben eltöltött napi tíz-tizenkét óra ülés megtette a magáét: súlyos kismedencei keringési pangás és krónikus рrоsztаtаgyullаdás alakult ki nálam. Kezdetben csak bosszantó volt — éjszakánként egyszer keltem fel pisilni. Egy évvel később viszont már négyszer-ötször jártam a mosdóba. Lábujjhegyen botorkáltam végig a sötét folyosón, behúztam a fürdőszobaajtót, és percekig görnyedtem a vécécsésze felett, fogcsikorgatva a hasogató, égő görcstől, csak hogy kisajtoljak
