ryetg.com
Kilenc órával az altatás előtt mondtam le a saját prosztataműtétemet. Engem kellett volna műteniük — egy harmincéves gyakorlattal rendelkező urológus-sebész főorvost. A beavatkozás visszautasításáról szóló nyilatkozat még mindig ott fekszik az íróasztalom fiókjában. Saját kezűleg írtam, éjjel fél tizenkettőkor, abban az orvosi szobában, ahol huszonkét évet töltöttem el. Ugyanazzal a kézírással, amellyel harminc éven át írtam alá a TURP műtéti jegyzőkönyveket, a katéterezési lapokat és a pеnis-implantátumok beültetését rögzítő papírokat. Dr. Bognár Ferenc vagyok, 58 éves budapesti urológus-sebész, osztályvezető főorvos. Csak akkor számoltam össze a műtéteimet, amikor elkezdtem leírni ezeket a sorokat. Több mint háromezer-nyolcszáz beavatkozás. Háromezer-nyolcszáz férfi, akiknek a problémáját szikével, lézerrel és rezektoszkóppal oldottam meg. A férfi nemi szervekről pedig egyetlen olyan alaptételt tudtam biztosan, amit harminc éven át minden egyes nap elismételtem a pácienseimnek: Innen nincs visszaút. A kismedence tönkrement erei nem regenerálódnak maguktól. Az elmeszesedett barlangos testek nem telnek meg újra vérrel. A megnagyobbodott prosztata nem húzódik vissza magától. Az orvostudomány egyetlen dolgot tehet: fémmel és lézerrel kimetszi a húgycsövet fojtogató szövetet, állandó katétert helyez be, vagy hidraulikus protézist ültet a mеrеvеdési testekbe. Rezekcióval. Implantátumokkal. Szentül hittem ebben. Erre tanítottak a Semmelweis Egyetemen, majd a bécsi szakmai továbbképzésemen. És ezt adtam tovább két generációnyi fiatal szakorvosnak, akik ma országszerte műtenek. Aztán elérkezett a nap, amikor nekem magamnak lett volna szükségem erre a műtétre. Az elejéről mesélem el, mert máskülönben egy őrült vallomásának tűnne. Az urológusoknak és a sebészeknek van egy olyan foglalkozási ártalmuk, amiről a tájékoztató füzetek mélyen hallgatnak. Évtizedeket töltünk görnyedve az ultrahang felett, vagy órákon át egy helyben állva a műtőben, állandó stresszben és k
