Ízületek, megelőzés és kezelés
A tehenet, amelyről az állatorvos már azt mondta, hogy vágóhídra kell vinni, 21 nap múlva újra kivittem a legelőre. És ugyanaz a készítmény mentette meg az én térdeimet, derekamat és kezeimet – és nem vittek idősek otthonába. Engem Szabó Máriának hívnak. 66 éves vagyok. Egy kis faluban élek, 18 kilométerre Kecskeméttől, az Alföldön. 18 éves korom óta hajnaltól sötétedésig talpon vagyok. Hajnal előtt keltem, megfejtem a tehenet, nehéz vödrökben hordtam a vizet, kapáltam a kertet, etettem a tyúkokat, túrót és tejfölt készítettem, piacra jártam árulni. 35 év kemény falusi munka. A térdem először csak eső után fájt, aztán minden hajolás után, az utolsó években már alig bírtam elmenni a pajtába. Nyilallt a derekam, a kezem dagadt. De tűrtem. Nemrég jött haza a fiam Budapestről. Látta, ahogy a botra támaszkodva, fájdalmamban görnyedve megyek a pajtába. Leült a konyhaasztalhoz, szomorúan nézett rám és azt mondta: „Anya, már nem bírod. Add el a Riskát, add el a föld egy részét. Nehéz nekünk látni, ahogy szenvedsz. Találunk neked egy jó idősek otthonát Kecskeméten vagy Debrecenben. Ott meleg lesz, rendszeres étkezés, orvosok a közelben, nem kell átmenni a hideg udvaron a pajtába.” A lányom Ausztriából telefonon ugyanezt mondja szinte minden héten. Minden szava késként szúr. De amíg a Riska adott tejet, addig tudtam válaszolni nekik: „Amíg ő van, addig még szükség van rám itthon.” A Riska nem csak egy tehén volt. Ő volt az utolsó szál, ami itt tartott engem otthon. A tejéből friss túrót, tejfölt és vajat készítettem. Az unokák direkt ezért jöttek hétvégén: „Nagyi túrója!” A szomszédasszonyok jöttek tejért, beszélgettek, fizettek. Amíg a Riska várt rám a pajtában, addig éreztem, hogy még van erőm élni és dolgozni. 2024. november 8. A Riska már két napja feküdt a pajtában, a feje a jászol szélén. Nem evett. A lábai remegtek, amikor fel akart állni. A térde és a csípője erősen dagadt volt. Felhívtam a kecskeméti vágóhidat. A Riska volt a legjobb tehén az egész környéken. Geszten
