Diéta, séta, láb a párnán — és mégis minden este ugyanaz.
10 éve szedtem a Furosemidet. Minden este lenéztem a lábamra, és azt gondoltam — szóval mostantól ez az életem. Ez fokozatosan kezdődött. Estére a bokám úgy nézett ki, mintha nem is az enyém lenne — duzzadt, fénylő, a bőr annyira feszült, hogy már fájt. Minden reggel 7-kor bevettem a Furosemidet. Tíz éven át. 10-re már szinte odanőttem a WC-hez. Délre a duzzanat nagyjából leapadt. Négyre? Visszajött az egész. Egyik este a konyhában álltam, lenéztem — a cipő úgy szorította a lábfejemet, mint egy kés — és azon kaptam magam, hogy hangosan mondom: „Szóval mostantól ez az életem." Lehet, hogy ismerős ez. Tabletta. Állandó rohangálás a mosdóba. Rövid megkönnyebbülés. Aztán vacsorára visszajön minden — a dagadás, a feszülés, a zokni mély, vörös nyoma, ami órákig nem tűnik el. Az orvosom azt mondta, ez normális. „Ez a kor. Szedje tovább a gyógyszert." De én mindent jól csináltam. Kevés só. Elég víz. Napi séta. Minden este feltettem a lábam. És mégis — estére a lábam menetrend szerint dagadt be. Csapdában éreztem magam. És féltem — az egyik barátnőmet kórházba vitték, mert egy apró karcolás a dagadt lábán komoly fertőzéssé vált. Attól rettegtem, hogy én leszek a következő. Egyszer ott ültem este a fotelben, a lábam a szokásos párnán, és arra gondoltam — ha ez a tabletta a legerősebb, amit kapok, akkor miért jön vissza a duzzanat minden egyes este? Nem fogadtam el, hogy „ez csak a kor". Egyik éjjel, késő este, rábukkantam európai kutatásokra a nyirokrendszerről, amiket a legtöbb magyar háziorvos meg sem említ. És hirtelen minden a helyére került. Ezt az orvosom soha nem magyarázta el: A duzzanat nem a vesékben keletkezik. A lábban keletkezik — mélyen a szövetekben, ahol a folyadék felgyülemlik és nem tud rendesen elfolyni. A pangó folyadék nyomja az apró ereket, összeszűkíti őket, még jobban lassítja a keringést… Egy ördögi kör jön létre — nyirokpangás. És ami igazán feldühített: A vízhajtók, mint a Furosemid, a vesékre hatnak — nem a lábra. Vizet hajtana
