Orvos voltam. Tévedtem.
Orvos voltam. Tévedtem. Az orvosok azt mondják, hogy 60 év felett a magas vérnyomás normális, és az erek már nem lesznek rugalmasak. Akkor miért stabilizálódott a vérnyomás ennél a 17 000 embernél? Mit csinálnak ők másképp? A nevem Kovácsné Németh Teréz, 68 éves vagyok. Nyugdíjas belgyógyász vagyok Szegedről. 34 évet dolgoztam az egészségügyben. Betegek ezreit láttam. Receptjeit ezreit írtam fel. És pontosan ezért olyan nehéz leírnom azt, amit most fogok. 34 éven át küldtem a pácienseimet a gyógyszertárba. Vérnyomáscsökkentőket, vízhajtókat, sztatinokat írtam fel nekik. Pontosan azt mondtam, amit az egyetemen tanultunk: a hipertónia gyógyíthatatlan, csak szinten tartani lehet az állapotot, 50 év felett az erek „elhasználódása” elkerülhetetlen. Hittem ebben. Ezerszer megismételtem, a betegeim szemébe nézve. Aztán én magam is beteg lettem. Minden három évvel ezelőtt kezdődött. Először csak nehéznek éreztem a tarkómat. Reggelente olyan érzésem volt, mintha a fejemet satuba fogták volna. Ültem az ágy szélén és vártam. 10 percet. 15 percet. Amíg a tabletta hatni nem kezdett, és a „legyek” el nem tűntek a szemem elől. „A kor”, mondtam magamnak. Ne csinálj belőle problémát. Pontosan tudod, mi ez, és mi következik utána. Fél évvel később a vérnyomásom már 180-ra is felugrott. Egy év után állandó vizesedés és légszomj gyötört. Másfél év elteltével már nem tudtam felmenni a lépcsőn anélkül, hogy minden fordulónál meg ne álltam volna, mert a szívem majd kiugrott a helyéről. Álltam a korlátba kapaszkodva, és éreztem, ahogy a szomszédok elmennek mellettem. Nem emeltem fel a tekintetemet. Szégyellem bevallani, de nem akartam látni az arcukat. Én, aki egész életemben gyalog jártam a rendelőbe. Én, aki utáltam a lifteket, és a lusták hobbijának tartottam őket. Én, aki minden szüreti bálon hajnali négyig táncoltam a csárdást. Csináltam egy EKG-t és egy érvizsgálatot. Ismerem az orvost, harminc évig dolgoztunk együtt a megyei kórházban. Nem bírt a szemembe nézni, amikor átadta
