{{product.short_description}}
Orvos voltam. Tévedtem. Az orvosok azt mondják, hogy az ízületi porc 50 éves kor után nem regenerálódik. Akkor miért épült fel mégis ez a 17 000 ember? Mit csinálnak ők másképp? A nevem Szabó Magdolna, 68 éves vagyok. Nyugdíjas terapeuta Szegedről. 34 évet dolgoztam az egészségügyben. Betegek ezreit láttam. Receptek ezreit írtam fel. És pontosan ezért olyan nehéz leírnom azt, amit most fogok. 34 éven át küldtem a pácienseimet a gyógyszertárba. Felírtam nekik gyulladáscsökkentőket, fájdalomcsillapítókat, kenőcsöket. Pontosan azt mondtam, amit az egyetemen tanítottak nekünk: a porc nem épül újjá, csak lassítani tudjuk a pusztulását, 50 év felett ez elkerülhetetlen. Hittem ebben. Ezerszer megismételtem, a betegeim szemébe nézve. Aztán én magam is beteg lettem. Minden három évvel ezelőtt kezdődött. Először a jobb térdem. Reggelente olyan érzésem volt, mintha éjszaka valaki betonnal öntötte volna le. Ültem az ágy szélén és vártam. 10 percet. 15 percet. Amíg végre sikerült normálisan behajlítanom. „A kor teszi” – mondogattam magamnak. Ne csinálj belőle problémát. Pontosan tudod, mi ez, és mi következik utána. Hat hónap múlva a bal térdem is megfájdult. Egy év múlva a csípőm. Másfél év után már nem tudtam felmenni a lépcsőn anélkül, hogy minden fordulónál meg ne álltam volna. Ott álltam a korlátba kapaszkodva, és éreztem, ahogy a szomszédok elmennek mellettem. Nem emeltem fel a tekintetem. Szégyellem bevallani, de nem akartam látni az arcukat. Én, aki egész életemben gyalog jártam a klinikára dolgozni. Én, aki utáltam a lifteket, mert a lusták huncutságának tartottam őket. Én, aki minden esküvőn hajnali négyig jártam a csárdást. Csináltattam egy röntgent. Ismerem a radiológust, harminc évig dolgoztunk együtt a megyei kórházban. Nem tudott a szemembe nézni, amikor átadta az eredményt. Harmadfokú artrózis mindkét térdben. Csípőízületi kopás. Kezdődő gerincdeformitás. Az ortopéd kollégám, István leült velem szemben a rendelőjében. „Magdolna – mondta, és sajnálatot érez
