Időskori demencia: két évig ki sem mozdultam otthonról. Ma újra minden házat felismerek a faluban
Az egész falu tudta: István édesapjánál elkezdődött az időskori demencia. A fia egy kínai nőt vett feleségül, és eleinte mindenki csak erről beszélt. Suttogtak a boltban, a kocsmában, a templom melletti padon. Aztán abbahagyták a suttogást. Mert az idős férfi, aki közel két éven át alig hagyta el a házat, elfelejtette a szomszédok nevét, és néha azt sem értette, hol van, egy nap gyalog végigment az egész falun, és mindenkit a nevén szólított. A nevem István. Hetvenegy éves vagyok. És saját tapasztalatból tudom, milyen belülről megélni az időskori demenciát. Negyvenhárom évig dolgoztam az építőiparban. A falunkban minden házat ismerek, és emlékszem, melyik falat építettem a saját kezemmel. Az iskola, a posta, a templom kerítése, a főutca házainak fele. Mindez — az én kezem munkája, a térdeim, a beton. Térdelve dolgoztam — hőségben, fagyban és esőben. Egyszer sem mentem haza korábban az építkezésről. Negyvenhárom év. A feleségem, Mária, hatvannyolc éves. Harminc évig postásként dolgozott. Minden nap gyalog — háztól házig, utcáról utcára, bármilyen időben. A fiunk, Gábor, harminchárom éves. Huszonöt éves korában Németországba költözött — mérnök lett, jó munkát talált, és jó fizetést kapott. Büszkék voltunk rá. Minden vasárnap telefonált. Aztán egy szerdai napon hívott. A hét közepén — ez azt jelenti, hogy valami történt. — Apa, megnősülök. — Rendben. Kivel? — Maynek hívják. Kínából származik. Csend. Hosszú csend. — Apa? — Tedd, amit akarsz. Letettem a telefont. Mária a konyha ajtajában állt. — Mit mondott? — Megnősül. Egy kínai lányt vesz feleségül. Mária leült. Mindketten hallgattunk. Nem azért, mert rossz emberek lennénk. Hanem azért, mert nem tudtuk, hogyan lesz ezután. Hogyan beszélgessünk vele? Mit eszik? Hogyan fogunk kommunikálni az unokákkal? Milyen nyelven? Miben hisz? Minden idegen volt. Az esküvőre nem mentünk el. Azt mondtam, hogy a térdem nem bírná ki a repülést. Ez igaz volt. De nem ez volt a teljes igazság. Akkoriba
