Soha ne bízz egy pukiban, ha IBS-ed van.
Ha IBS-ed van, SOHA, de SOHA ne bízz meg egy szellentésben, főleg ha kint vagy az emberek között… Ismétlem, SOHA ne bízz meg egy szellentésben. Mert pont emiatt éltem át az életem legszégyenletesebb pillanatát ezzel az átkozott betegséggel… Elmesélem, hogy veletek ne fordulhasson elő. Szóval éppen a Margit-szigeten sétáltattam a kutyámat, amikor megéreztem „azt". A hirtelen késztetést, hogy elengedjek egy szellentést. Hát elengedtem. De képzeljétek el a meglepetésemet, amikor ami kijött, az egyáltalán nem gáz volt. Egy hangos, bűzös baleset volt. Azonnal lefagytam, ahogy éreztem a meleg, nedves katasztrófát a nadrágomat ellepni... egy része ki is folyt és lecsorogni a combom belsején. Kétségbeesetten körülnéztem. Egy pár sétált felém az út túloldalán. Egy futó haladt el mellettem, fülhallgatóval, mit sem sejtve. A kutyám húzta a pórázt, készen a továbbsétálásra, mintha mi sem történt volna. De én nem tudtam megmozdulni. Csak álltam ott a járdán, egy 56 éves nő, hasmenéssel átitatott alsóneműben, ami lecsorgott a lábán. Azt kívántam, nyeljen el a föld ott helyben. De mint valaki, aki több mint 15 éve küzd az IBS-sel... jobban kellett volna tudnom, minthogy megbízzak egy „szellentésben." Ahogy tudtam, elkacsáztam hazáig. Minden lépéssel rosszabb lett a helyzet. Éreztem, ahogy nyomódik az alsóneműmben. A szag elviselhetetlen volt. Amikor végre hazaértem, a garázsban vetkőztem le. A farmerem, az alsóneműm, mindent egyenesen a kukába dobtam. Felmentem a lakásba és 20 percig álltam a zuhany alatt, súrolva magam. És közben végig csak az járt a fejemben: Hogy jutott ide az életem?😭 15 éve diagnosztizáltak IBS-sel. Az akkori háziorvosom lefuttatott pár alap vizsgálatot, kizárta a komoly dolgokat, és közölte, hogy irritábilis bél szindrómám van. Azt mondta, ez egy „funkcionális zavar." Ami annyit jelent, hogy strukturálisan nincs semmi baj az emésztőrendszeremmel... csak éppen nem működik rendesen. Mondta, ne aggódjak. Azt mondta, csak kezelnem
