{{product.name}}
A Lisinopril száraz köhögést adott, amely soha nem szűnt meg. A másik gyógyszer megduzzasztotta a bokámat. Ez mindkettőt megoldotta. A köhögés három héttel azután kezdődött, hogy Fekete Dávid elkezdte szedni az első vérnyomáscsökkentőt. Száraz. Könyörtelen. Minden harminc másodpercben. Munka közben. Megbeszéléseken. Az éjszaka közepén. A torka nyersre dörzsölődött a folyamatos köhögéstől. A felesége az első hét után átköltözött a vendégszobába. Nem tudott aludni tőle. Hat hónap után az orvosa másik gyógyszerre váltotta. A köhögés megszűnt. A duzzanat elkezdődött. Először a bokái dagadtak meg. Aztán a lábfeje. A cipője nem ment fel, csak papucsban tudott csoszogni. A fáradtság következett. Minden délután kettő körül ellenállhatatlan vágy, hogy lecsukja a szemét. Küzdelem az ébren maradásért az íróasztalnál. Az agyi köd volt a legrosszabb. Mondat közben elfelejtette, mit akart mondani. Bement egy szobába, és már nem tudta, miért. A felesége egy délután ott találta, ahogy csak áll a konyhában. Meredve semmire. Dávid? Jól vagy? Pislogott. Valamiért jöttem ide. Nem emlékszem, miért. Megérintette a karját. A keze remegett. Ez a harmadik alkalom ezen a héten. Az egyéves kontrollviziten Dávid vérnyomása 138/86 volt. Még mindig magas. Maximális adagon. Az orvosa összeráncolta a homlokát. Talán egy második gyógyszert kellene hozzáadni. Esetleg vízhajtót. Dávid szeme összeszűkült. Még egy tabletta? A nyomása nem kontrollált egyedül. Lejjebb kell vinni. Azon az estén Dávid az ágy szélén ült. A dagadt bokái lüktettek. A feje ködös volt. Fáradt, de tudta, hogy a köhögés miatt nem tud majd aludni, ha visszakapja az első gyógyszert. Két gyógyszer. Több mellékhatás. A vérnyomás még mindig magas. Mi értelme tovább élni, ha ez az élet? A felesége mellé ült. A fejét a vállára hajtotta. Hiányzol, suttogta. Az igazi te. A gyógyszerek előtti te. Dávid torka összeszorult. Mert ő is hiányzott magának. Hajnali 1:42-kor, álmatlanul, Dávid a telefonját bámulta. termé
